A kerti csap

A kertes családi házak esetében általában szükség szokott lenni egy kerti csapra is. A locsolás mellett sok más kerti tevékenységet megkönnyít egy megfelelő kerti csap. Ha úgy döntünk, hogy szeretnének egyet, akkor fontos, hogy tájékozódjunk a csap kiépítése előtt. Mert a kerti csap kialakítása során néhány dologra oda kell figyelnünk. Például szükség van fagycsapra is. […]

Diáknaptár és határidőnapló

A tanév kezdetekor érdemes beszerezni a megfelelő diáknaptárt. Hiszen akkor van értelme a diáknaptár használatának, ha már szeptembertől kezdve rendszeresen vezetjük. Érdemes átgondoltan, következetesen használni, ebben az esetben tényleg komoly segítséget jelenthet. A kisdiákok esetében azért lehet hasznos a diáknaptár használata, mert ezzel az eszközzel elejét vehetjük a figyelmetlenségből, szétszórtságból adódó mulasztásnak, Ezzel az eszközzel […]

A gyerekek és a sport

Gyakori dilemma a szülők körében, hogy mikor és milyen sportot válasszon gyermekének. Valójában már elég korán elkezdhetjük valamilyen szervezett edzésre járatni a kicsit. Hiszen a foglalkozások mindig igazodnak az életkorhoz. A gyerekek koncentráció idejéhez, fizikai képességeikhez, mozgásigényükhöz. A csapatsportokkal a szociális kapcsolatépítés képességét, érzelmi intelligenciát és az együttműködés készségét is erősíthetjük. Az egyéni sportok sem […]